Hitelfelvételre kényszerül a megye

A költségvetési koncepció a kormány jövő évi megszorításai miatt 2 milliárd Ft hiánnyal számol, amit csak hitelfelvétellel tud orvosolni a megye. A hitel nélkül a teljes megyei intézményrendszer működése ellehetetlenülne.
Právics József a szocialista frakció nevében ismét szóvá tette a városoktól a szakképző iskolák átvételét, amely eddig mintegy 450 millió forinttal terhelte meg a megyei önkormányzatot. A szocialisták el is utasították a koncepciót. Dr. Puskás Imre közgyűlési elnök szerint viszont a megyei szakképzés jövőjét jelentette az iskolák megyei fenntartásba vétele, amely megteremtette az egységes színvonalú képzést a párhuzamosságok kiszűrésével. Széles András, a Fidesz frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági növekedés teremthetné meg az újraelosztás alapját, a növekedés pedig éppen az állandó megszorítások miatt nem indul be. Kovács István, kereszténydemokrata frakcióvezető a kormány, a megyék felszámolására vonatkozó szándékára emlékeztetett, amelyet most pénzügyi eszközökkel próbál elérni. A szakszervezeti oldal a megszorítások mértékével nem értett egyet, mert véleményük szerint nincs hova hátrálni. A közgyűlés által elfogadott 2010. évi költségvetési koncepció már előrevetíti a megye pénzügyi helyzetének romlását, amely fegyelmezett gazdálkodást és a költségek minimumra szorítását követeli meg az intézményektől is. Ennek érdekében, ahol arra lehetőség nyílott, álláshelyek megszüntetésére kerül sor: a megyei levéltárban egy, a megyei könyvtárban három és fél, a gyönki gimnáziumban és az Általános Művelődési Központban egy-egy fővel csökken az alkalmazottak létszáma.

A Tolna Megyei Önkormányzat 2009. évi gazdálkodásának háromnegyedéves áttekintéséből kiderült: az illetékbevétel visszaesése, a kórház adósságállományának növekedése jelentősen hozzájárult a megye pénzügyi helyzetének romlásához. A területfejlesztési munkáról szóló beszámoló szerint a megyénkből az uniós ágazati operatív programokra kevés pályázat érkezik, a nyertesek száma igen alacsony. A pályáztatást nehézkessé teszi a rendszerben lévő túlzottan sok szereplő, a bonyolult kiírások, a nehézkes kommunikáció a pályázó és az engedélyező intézmények között, a kifizetések csúszása és a túlbiztosított ellenőrzés.

A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei és Szekszárdi Szervezete elismerésben részesítette a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlését, amely ebben az évben második alkalommal szervezett véradást a képviselők bevonásával.