Idén nem kell árvíztől tartanunk
Minisztériumi dicséretet kapott a megyei védelmi bizottság
A védelmi felkészítés valamennyi ágát átfogta és magas színvonalon végezte a dr. Puskás Imre elnök által vezetett Tolna Megyei Védelmi Bizottság - mondta dr. Jároscsák Miklós ezredes Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal főigazgató-helyettese a bizottság Regölyben tartott ülésén.
Ez a kiemelkedő munka sajnos nem minden megyére igaz - tette hozzá a főigazgató-helyettes. Dr. Csonki István, a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója arról tájékoztatta a bizottságot, hogy a legfrissebb mérések szerint idén nem kell jelentős ár és belvízre számítanunk a Duna vízgyűjtő területén, mert az átlag szintjére csökkent a hegyekben lévő hó vízkészlete.
Tolna megyét két jelentős vízügyi beruházás is érinti: az unió által támogatott Duna-projekt keretében a folyó teljes hosszában kiépülnek a szilárd burkolatú védtöltések, így akár kerékpárral is végig lehet majd haladni a Duna mentén. A munkák 2010 első felében kezdődnek meg.
A Szekszárd-bátai főcsatorna kiépítésére vonatkozó projekt pedig hét települést érint és 2009 végén indul. Az igazgató felhívta a figyelmet a helyi víz és kárelhárítási tervek elkészítésének fontosságára, amelynek támogatásához a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati lehetőséget biztosít.
Nagy Zoltán ezredes, a védelmi bizottság titkára arról is tájékoztatást adott, hogy - központi döntés értelmében - idén nem lesz megtartva a nemzeti nukleáris-balesetelhárítási gyakorlat.