Országos 4. helyen végeztek a bonyhádi kerisek a RangAdón
Lezajlott az APEH RangAdó nevű országos középiskolai döntője, melyen a Szent László TISZK Perczel Mór Tagintézményének diákjai a negyedik helyet szerezték meg.
A "The Company" nevet viselő csapat először regionális fordulón mérkőzött meg a döntőbe jutásért. A RangAdó-ra országosan 194 iskola 664 csapata nevezett be, csapatonként 5-5 fővel. A csapatok 3 internetes fordulóban vettek részt, majd a legeredményesebbek regionális fordulókban mérték össze tudásukat, ahonnan régiónként 1-1 csapat került be a vetélkedő országos döntőjébe.
Az APEH első alkalommal meghirdetett országos középiskolai vetélkedőjének a célja az volt, hogy bővítse a középiskolások adózási ismereteit, megismertessen adózástörténeti érdekességeket, napjaink alapvető adózási tudnivalóit, így például a magyar adórendszer felépítését, a kiemelt adónemeket, az adózók jogait és kötelességeit, valamint magát az adóhivatalt.
A győzelemért négy csapat mérkőzött Egerből, Budapestről, Győrből és Bonyhádról. Végül az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium nyerte a RangAdót, melyet a Magyar Televízió stúdiójában rendeztek.
RB
Szólj hozzá a fórumon!