Szerdán ülésezett a Tolna Megyei Államigazgatási Kollégium
Aktuális témák kerültek napirendre szerdán, a Kollégium ülésén, Tolna megyében. Többek között a parlagfű kérdését is, ami igen aktuális lett a nyár beköszöntével.
Egyre több problémát okoz a parlagfű, éppen ezért hoznak egyre szigorúbb intézkedéseket ez ügyben. Az új rendelet alapján 15 ezer forinttól 15 millió forintig terjedő büntetést is kiszabhatnak, ha virágbimbós parlagfüvet találnak. Ezek az intézkedések már túlmutatnak a kormány hatáskörén.

Parlagfű-veszélyeztetettség Magyarországon
A határidő június 30.-dika, ezt követően kezdődnek meg az intézkedések, szakemberek által. A parlagfű bizottságának vezetése Dr. Vörös Géza alatt működik, aki elmondta, hogy azért van szükség erre a bizottságra, mert együttesen minden szerv bekapcsolódik a munkába.
Nagyon fontos, hogy mindenki ügyeljen a területére, hiszen már akár egy kétszáz négyzetméteres résznél százezer forintos büntetés is kiszabható.
Zaffer Diviána