Közös állásponton Tolna, Fejér és Bács-Kiskun megye védelmi bizottságai

Együttes ülést tartottak a Paksi Atomerőműben

A nukleáris baleset-elhárítás központi és területi feladatait tekintették át Tolna, Fejér és Bács-Kiskun megye védelmi bizottságainak tagjai és az ügyben érintett állami szervek vezetői a Paksi Atomerőműben szervezett tanácskozáson. A három védelmi bizottság közös állásfoglalást fogadott el, amelyben kiemelik az új blokkok megépítésének támogatását. A védelmi bizottságok felkérték a nukleárisbaleset-elhárításért felelős központi szerveket a területi feladatokat érintő kérdések megoldásához, amilyen például a lakosság tájékoztatását szolgáló úgynevezett kisbíró rendszer további telepítése.
Puskás Imre, Balogh Ibolya és Bányai Gábor, a három védelmi bizottsági elnök, valamint Süli János, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója szót emelt a Mezőfalva-Paks közötti vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen, hiszen erre a vonalra fontos, logisztikai szerep hárul az erőmű bővítése kapcsán, illetve veszélyhelyzetek esetén is szükség lehet rá.

Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója szerint az új blokkok megépítése ugyan növeli a védelmi feladatokat, mivel azonban úgynevezett harmadik generációs reaktorokról van szó, ezért a biztonsági kockázat nem növekszik. Az utoljára 15 éve megtartott és 2009-re tervezett nukleáris baleset-elhárítási gyakorlatot a kormány elhalasztotta, de a szakemberek szerint mielőbb szükség lenne a védelmi feladatokban résztvevők integrált felkészítésére a lakosság bevonásával, hogy ne vészhelyzetben kelljen először szembesülni a konkrét teendőkkel. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Védelmi Bizottság elnöke ezt megerősítve elmondta: ők komolyan vették a 2009. tervezett gyakorlatra való felkészülést, ezért Alapon gyakorlatot szerveztek, amely amellett, hogy sok hiányosságra felhívja a figyelmet, kialakítja a szükséges készségeket is.


A védelmi bizottságok együttes ülését követően a résztvevők látogatást tettek az erőmű karbantartási és gyakorló központjában, ahol az oktató eszközök és berendezések segítségével, testközelből ismerhették meg az erőmű áramtermelési technikáját.
Réger Balázs