Megyei kitüntetésekről is döntöttek a képviselők
A Tolna Megyei Közgyűlés júniusi ülésén beszámolt tevékenységéről a Balassa János Megyei Kórház és a megye munkaerő-piaci helyzetéről a munkaügyi központ kirendeltség-vezetője. Az adatokból kiderült: 2009. májusában Tolna megyében 15.5%-os volt a munkanélküliségi ráta, amely a régióban a legalacsonyabb.
A megyei önkormányzat által fenntartott Szent László Középiskolában 2009-ben tovább csökkent a beiratkozott tanulók létszáma, ami 14 alkalmazott elbocsátását tette szükségessé. Ebből 8 fő a Garay Étteremben folyó, évek óta veszteséges tevékenység megszüntetésével függ össze, így összesen 536,5 állás marad az intézményben.
Az Egységes Szociális Intézménynél a pénzügyi gazdasági feladatokat a korábbi 40 fő helyett augusztustól 36 fő látja el. A technikai dolgozók körében a 191,5-ről 175 főre csökken az álláshelyek száma.
A megyei kórház sürgősségi betegellátásának fejlesztésére együttműködési megállapodás megkötését hagyta jóvá a közgyűlés az Országos Mentőszolgálattal és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával.
A képviselők az idei megyei kitüntetésekről is döntöttek, melyeket szeptember elsején, a megyenapi ünnepi közgyűlésen, a Simontornyai Várban adnak át.

RB