Szecsuán nyitott Magyarország és Tolna megye iránt
Hét fős delegáció érkezett november 2-án Tolna megye kínai testvértartományából, Kínából Szekszárdra Liu Jie, Szecsuán Fejlesztési és Reform Bizottságának vezetésével. A vendégeket dr. Puskás Imre, a megyei közgyűlés elnöke fogadta, aki a Vármegyeházán tartott tárgyaláson bemutatta Tolna megye lehetőségeit, kiemelve a gazdasági kapcsolatoknak jó alapot jelentő M6-os és a leendő M9-es autópályákat.
Mint a tárgyaláson elhangzott: Kína számára fontos Magyarország és azon belül Tolna megye, amely kiváló természeti adottságokkal rendelkezik. Ez a turizmus területén indíthat el együttműködést. Szecsuánban új atomerőmű építését tervezik, amelyben akár magyar szakemberek tapasztalatára is számítanának. A delegáció tagjai a szekszárdi borvidék boraival is megismerkedtek, ezen a téren szintén lenne előrelépési lehetőség a jövőben. Liu Jie főigazgató meghívta a Tolna megyei vendéglátókat a jövő évben a tartományban megrendezésre kerülő nemzetközi gazdasági kiállításra, ahol megyénk is bemutatkozási lehetőséget kap. Ezen az alkalmon Tolna megye egy befektetési kalauzzal kíván megjelenni - mondta Puskás Imre elnök.
Szecsuán tartomány és Tolna megye között 1993 óta áll fenn a partneri kapcsolat. A tartomány és a megye részéről a kereskedelmi valamint a turisztikai és kulturális kapcsolatok kialakítására történtek kísérletek. A mostani látogatás célja az esetleges gazdasági kapcsolatok kialakításának előkészítése volt. Szecsuánban közel 100 millióan élnek. Fővárosa Chengdu, amelynek lakossága kb. 5 millió főt számlál.
Réger Balázs