Utoljára ült össze a megyei közgyűlés
A Tolna Megyei Önkormányzat képviselői szeptember 16-án tartották utolsó közgyűlésüket. A 41 tagú testület ebben a formában most ült össze utoljára, és döntött a napirendi pontokról.
Az első félévi gazdálkodásról szóló előterjesztést a szocialisták nem fogadták el. Dr. Puskás Imre ismertette az önkormányzat gazdasági helyzetét miszerint az előző kormány forrásmegvonása és költségcsökkentése miatt a különböző feladatokra szánt támogatások nem túl kevésnek bizonyultak.
Október 3-át követően a közgyűlés létszáma 15 főre csökken majd, az alakuló ülésen ennyi képviselő hozza majd meg a szükséges döntéseket.
-BT-
Tolna megye - www.tolnamegye.us

Ebben a formában utoljára ült össze a 41 tagú közgyűlés
Az önkormányzatoknak emiatt több milliárd forint hitelt kellett felvenniük. A közgyűlésen résztvevő szocialista képviselők szerint, a hiányzó pénzeket a FIDESZ-nek kellene pótolni. Dr. Puskás Imre azonban hangsúlyozta, hogy az ország rossz költségvetése miatt a következő években is szűkös anyagi keretek állnak majd rendelkezésre.
Október 3-át követően a közgyűlés létszáma 15 főre csökken majd, az alakuló ülésen ennyi képviselő hozza majd meg a szükséges döntéseket.
-BT-
Tolna megye - www.tolnamegye.us