Ritka Árpád-kori leletet találtak a régészek Szekszárdon, a vármegyeháza melletti ásatáson.
Három év alatt másfélszeresére nőtt azoknak a felsőoktatási intézményekben tanuló fiataloknak a száma, akik a Bursa Hungarica ösztöndíj-pályázatnak köszöhetően támogatást kaptak Sz...
Restaurálása után nem sokkal bormúzeumot, kiállítóhelyeket és konferenciatermet alakítanak ki a szekszárdi Fürdőházban.
Átépítik a Szekszárd és Decs közötti vasúti pályaszakaszt. A 620 millió forintos beruházás eredményeként gyorsabban közlekedhetnek majd a vonatok a két helység között.
Hat országból érkezett az a 250 határon túli magyar, aki Szekszárdon, ünnepélyes keretek között tett állampolgársági esküt szombaton. Az eseményre közel ötszázan voltak kíváncsiak.
Szekszárd Megyei Jogú Város csatornahálózatának bővítésére, valamint a települési szennyvíztisztítóban keletkező szennyvíziszap hasznosítását célzó komposztáló kiépítésére kerül so...
A Tolna Megyei Kormányhivatal működésével kapcsolatosban kérdeztük Tóth Ferenc megyei kormánymegbízottat.
Rendkívüli közgyűlést tartott nemrég Szekszárd Megyei Jogú Város képviselő testülete, ahol pályázatokkal kapcsolatban is döntöttek.
Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere a Garay János Gimnázium dísztermében köszöntötte az ünnepi közgyűlést augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön.
A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának kibővített ülésére került sor 2011. augusztus 02-án kedden, a VOSZ székházban. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Horváth Ferencet, mint a Vállalko...
A szekszárdi városháza dísztermében rendezték meg a vállalkozókra irányuló szabályozási intézkedéseket az Egyszerű Állam Konzultációs Program keretében.
A modern inzulinokkal már kisebb a hízás kockázata és a kényszerétkezések is elhagyhatók
Az egészségügy hanyatlása mindenhol megmutatkozik. A szekszárdi Balassa János Kórház már évek óta küzd pénzügyi gondokkal, így az intézmény nem tudja fizetni az ott dolgozókat.
Az önkormányzat hozzájárult a most megrendezett évfordulós ünnepélyhez, melyet egy kirándulás Dombóvárra, valamint egy fürdőzés is társult.
A modern inzulinokkal a cukorbetegek akkor esznek, pihennek, ébrednek, amikor szeretnének