A Tolna Megyei Közoktatás - fejlesztési Közalapítvány pályázatot hirdet a 2009/2010-es tanévre, a négy, hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok cigány tanulói, valamint azon középiskol...
Kihirdették A Tolna Megyei Önkormányzat május 26-án, a sajtó jelenlétében hirdette ki megyénk 1000 éves évfordulója alkalmából „AZ ÉN TELEPÜLÉSEM" című fotó és videó pályázatának e...
Bogyiszló vette át az első Millenniumi megyezászlót Tolna megye 1000 éves évfordulója alkalmából az első Millenniumi megyezászlót a falunapok keretében, május 23-án adták át. A zá...
A polgármesterek is úgy látják: túl kell élni ezt a kormányzati ciklust. Az iskola megszűnésével a települések léte is veszélybe kerül - kezdte gondolatait dr. Puskás Imre, a Toln...
A világ legfontosabb színpada. Frank Ildikó ezzel a megállapítással tolmácsolta saját, illetve művésztársai érzését a szekszárdi Német Színházról.
Szükség van a kistelepüléseken is az iskolákraLegyen az iskolában gyerekzsivaj! - mondta Csoma József, Györe polgármestere az áprilisban létrejött Tolna Megyei Kisiskolákért Alapít...
Az M6-os autópálya, lehetőség Tolna megye felzárkózásáraA gazdasági és tudományos élet képviselői és önkormányzati vezetők a Vármegyeházán rendezett konferencia keretében vették sz...
Király Zsófia (Dombóvár) és Németh István (Szekszárd) az Oktatási és Kulturális Minisztérium elismeréseiben részesültek a XX. Országos Esszencia Tárlat megnyitóján.
Tudományos konferenciát tartottak május 8-án Szekszárdon, az ápolók nemzetközi napja alkalmából.
A RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐJÉT RENDEZIK PAKSON május 15. és 17. között.
„Az én településem" (Mutasd meg településed értékeit)Játék Tolna megye általános és középiskolásai részére
A váraljai parkerdőben mérték össze tudásukat és ügyességüket a katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei fordulójának résztvevői április 29-én. A megyei döntőn a polgári védelmi ...
Tolna megye közrendjének és közbiztonságának erősítése, a köznyugalom fenntartása, az etnikai konfliktusok megelőzése, az ehhez vezető okok és körülmények feltárása, megnyugtató kö...
Lezajlott az APEH RangAdó nevű országos középiskolai döntője, melyen a Szent László TISZK Perczel Mór Tagintézményének diákjai a negyedik helyet szerezték meg.
A Tolna Megyei Önkormányzat GAMESZ ajánlatokat kér a Tolna Megyei Önkormányzat tulajdonát képező, Zamárdi, Margittay utca 2-4. szám alatti ingatlan bérletére.